Megijedtem a karantén feloldásától
Na végre, írok.
Mennyi ideje tervezem ezt?
Nagyon régen? Már a karantén eleje óta.
Aztán akkor jött újra az írhatnék, mikor megláttam ezt a szalagcímet a Magyar Narancson:
_(1).jpg)
A követlezőt találtam: "a górcső nem más, mint a mikroszkóp. Ha valamit mikroszkóppal nézünk meg, akkor elég alaposan megvizsgáljuk: innen az állandósult kifejezés értelme. A górcső szó a nyelvújítás korában keletkezett; szülőatyja Bugát Pál a szóösszetétel módszerével hozta létre; első írásos előfordulása 1836-ból való." (további információt a https://m.nyest.hu/hirek/gorcso-alatt-a-gorcso oldalon is találhattok.)
amiről csak hasonlatok beszélnek,
olyanfélék, hogy oltár, szentély,
kézfogás, visszatérés, ölelés,
fűben, fák alatt megterített asztal,
hol nincs első és nincs utolsó vendég,
végül is milyen lesz, milyen lesz
e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás,
visszahullás a fókusz lángoló
közös fészkébe? - nem tudom,
és mégis, hogyha valamit tudok,
hát ezt tudom, e forró folyosót,
e nyílegyenes labirintust, melyben
mind tömöttebb és mind tömöttebb
és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.
Mennyi ideje tervezem ezt?
Nagyon régen? Már a karantén eleje óta.
Aztán akkor jött újra az írhatnék, mikor megláttam ezt a szalagcímet a Magyar Narancson:
Szerbia enyhít, Csehországban lassul a járvány
A Cseh Nemzeti Balett védőmaszkot viselő táncosai egy jótékonysági előadásra készülnek a prágai Nemzeti Színházban 2020. április 12-én.
Fotó: MTI/AP/Petr David Josek
|
Hirtelen megijedtem! Megijedtem attól, hogy lassan alább hagy a járvány, és megszünik a karantén.
Miért? Mert, most nem kellett rosszul éreznem magam attól, hogy egyedül vagyok, nem kellett rosszul éreznem magam attól, hogy itthon vagyok, hogy nem vagyok másokkal, hogy nem megyek el valahova, nem megyek színházba, nem veszek részt programokon, amiket szeretnék..., hogy egyedül vagyok.
Hirtelen elfogott az ijedelem, attól, hogyha ennek vége lesz az én életem újra górcső alá kerül. A saját életem górcsöve alá. De mi is az a gorcső? ( ma a héber órára magyar szólásokat fordítotunk le héberre, olyanokat, amik testrész neveket tartalmaznak, így ebben a pillanatban rögtön eszembe jutott, hogy... mi is az a górcső?
Hát igen, az egyedüllét. Én nagyon élvezem most az egyedüllétet.
Bár tudom szerencsés vagyok: van munkám! S maradon is így. Azért is mert nagyon szeretem. Csak közben egyfolytában aggódom.
De visszatérve arra amiről írni kezdtem: megijedtem! Megijedtem attól, hogy ennek az időszaknak vége lesz, s újra szembesülök azokkal a dolgokkal, amikkel máskor is szembesülök.
Hogy nem járok el eleget, hogy nem veszek részt dolgokban, hogy... hogy kevés barátom van.
Igen, kevés barátom van. Ezt annyira szégyenlem, hogyha megismerek valakit megpróbálom úgy beállítani, mintha nem így lenne. Hm. Ez valahol szánnivaló nem igaz? Nem tudom.
Nem tudom. S most Pilinszky verse jutott eszembe.- nem tudom,
"és mégis, hogyha valamit tudok... e szárnytalan repülést- jutott eszembe, de nem is így van.
"és mégis, hogyha valamit tudok... e szárnytalan repülést- jutott eszembe, de nem is így van.
Egyenes labirintus
Milyen lesz az a visszaröpülés,amiről csak hasonlatok beszélnek,
olyanfélék, hogy oltár, szentély,
kézfogás, visszatérés, ölelés,
fűben, fák alatt megterített asztal,
hol nincs első és nincs utolsó vendég,
végül is milyen lesz, milyen lesz
e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás,
visszahullás a fókusz lángoló
közös fészkébe? - nem tudom,
és mégis, hogyha valamit tudok,
hát ezt tudom, e forró folyosót,
e nyílegyenes labirintust, melyben
mind tömöttebb és mind tömöttebb
és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.
A Korai Öröm fel is dolgozta:
Most erről Kata jut eszembe, egy régóta, úgy mondanám gyerekkorom óta barátnőm.
Pedig nem is gyerekkoromból ismerem, s mégis. Mert akkor újra gyermek voltam, újra megélhettem a gyerekkori énem. S aztán mindent elrontottam. Ellöktem magamtól, mert azt gondoltam, csak magammal kell foglalkoznom. Miért? Sosem lehet már olyan, mint volt. Pedig néha annyira szeretném. Újra belefúrni az arcomat a vállába, félelem nélkül szeretni...
Tudom, túlzás volt. Az emberek a metró aluljáróban néha azt gondolták leszbikusok vagyunk.
De csak szerettük egymást. Ő volt az egyetlen, akivel verekedni tudtam! Hogy élveztük!
Későre jár az óra.
De ma feltettem a függönyt a konyhában így itt is szabadon táncolhatnék, anélkül, hogy azon aggódnék valaki néz.
Egyfolytában ezen aggódom, pedig hány ember megy el az ablakom előtt? Nem igazán fordul elő.
Néha várom, hogy a szomszéd lány elmenjen az ablakom előtt, mert akkor tudnám, hogy itt van.
Ott dolgozik, ahol én. És amikor betévedt a házunkba egy macska beszélgettünk kicsit. Megköszönte amikor a kilincsére karácsony után jóval, arany papirosba csomagolt hókiflit lógattam a kilincsre.
Diósat és mákosat, ki tudja ki mit szeret.
(Sajnos az egyik lakás kimaradt egyébiránt)
Vajon milyen olvasni egy ilyen ide oda csapodó írást?
Nekem van türelmem elolvasni ilyesmit?
Veronika blogját egy időben olvastam, amikor Finnországban volt. Innen maradt meg a szívárványszínű póniló. Amikor arról írt, hogy a szakítás, akárki is szakít " nem egy szívárványszínű póniló" . Probáltam most megkeresni a blogját de a Finnország és a szívárványszínű póniló kereső szavakkal nem találtam.
Viszont találtam egy cikket, ahol a finn oktatásról ír:
lehet használni a tankönyvet a dolgozatírásnál? Hu még nekem is van mit tanulnom az oktatásról...
De arról szerettem volna írni, hogy megijedtem a karantén feloldásától.
Dehát ide vezetnek a gondolatok, meditáció, bor és fű hatása után.
Hú aludnom kell, holnap munka... s mindennap ez az ördögi kör, nehéz eljutni az alvásig és rettenetesen nehéz felkelni. De azt hiszem elfáradtam. Az eredeti gondolatot nem sikerült teljesen kifejtenem
De írtam.
Végre írtam. Ki tudja, hogy valaki elolvassa-e.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése